Az elmúlt két nap

január 5, 2008 at 3:07 pm (Blog, Értelmi) (, , , )

A szünet után elég nehéz újra ráállni az iskolára, nekem pl az összes energiámat leszívta ez a két nap, pedig nem mondhatnám hogy túl megerőltető volt.

Egyed Tanárúr még nincs, meg állítólag még jövő héten sem lesz, így a két angolórából az egyiken Igazgatónő volt velünk (végre volt egy olyan óránk, amin tanultunk is valamit), a másikon K.O., aki meg szokás szerint kiadta a feladatot és leült az asztalához… ez tanár nélkül is kivitelezhető lenne, tehát sok értelme nem volt. Feladott egy csomó feladatot az emelt szintűből, amik közül egyet tudtam csak megoldani az órán -.- Igencsak kicsi a szókincsem ezekhez a feladatokhoz, kb olyan 40-50%-át értettem a szövegnek. Tehát maradt még itthonra 3 feladat, amivel majd szenvedhetek, plusz kidolgozni az Environment-et.

Orvosi vizsgálaton is voltunk, kiderüt hogy jó a fülem, a szemem meg továbbra is rossz, és fogytam, és nem nőttem egy centit sem, sőt az a mérőcucc szerint még kisebb vagyok, mint gondoltam :D Mindig ilyen törpe maradok?? :D

Tegnap a tanítás egész gyorsan eltelt, utána Veszprémbe mentem unokatesómmal találkozni, mert nyáron láttam utoljára, aztán vele meg a haverjaival töltöttem a délutánt. (Beteg egy banda, nem biztos hogy hátrány, hogy csak kábé évente háromszor látom őket :D ) Este meg bekapcsolom a gépet és mit látok? Osztályhonlapon megint megy a balhé, mindenkinek van valami baja, fő hogy van min veszekedni. Mindegy, szerintem még mindig jobb így, hogy “megbeszéljük”, mint ha egymás mögött menne a dolog… csak néhány ember hozzáállását nem bíom megérteni, pedig próbálom én más szemmel nézni a dolgokat…

És Adriiii, megnéztem ma a Pillangó-hatást! Tényleg elég érdekes film, kell még egy kis idő amíg feldolgozom. Ami nem tetszett benne, az az, hogy a szereplőket 7 éves koruk óta ugyanaz a pár ember veszi körül, mintha életük során nem is találkoztak volna másokkal, akik meghatározták volna az életüket. Persze sokkal bonyolultabb lett volna a film ha plusz szereplőket belevesznek, így nyilván sokkal érthetőbb volt, csak kevésbé életszerű. Ennek ellenére amúgy tényleg elgondolkodtató film.

Permalink 1 hozzászólás

Híd Terabithia földjére

december 30, 2007 at 4:22 pm (Blog) ()

Egy film azok közül, amiket a szünetben néztem… és azt hiszem ez fogott meg legjobban. Közhelyes? Csöpögős? Nem mondanám. Szerintem inkább egy gyönyörű mese, ami kicsit visszarepíti az embert az időben, egészen kisgyerek koráig, amikor még hitt a varázslatban. Tehát nézzétek meg :)
A trailer elérhető ITT

Keep your mind wild open!

Permalink 4 hozzászólás