Holnapra
Irodalom kijegyzetelve, a töri viszont gázos lesz… az első felét tudom csak, az évszámokat abból se… a második felét meg szinte egyáltalán nem… pedig már egy ideje ülök fölötte. Matekot is tanulgattam (még folyamatban), de feleléskor úgyse fog menni, szóval lehet hogy inkább a törire kéne még koncentrálnom… de azt már nagyon unom. Megamúgyis. Olvasni akarok. Vagy filmet nézni.
Szokatlan
5-ös lett a töri témazáróm, mégsem tudok neki igazán örülni. Az az érzés van bennem, hogy tök igazságtalan, hogy én ötöst kaptam, Linám meg négyest, holott ő egy oldalt írt az utolsó feladathoz, nekem meg kábé feleannyira volt időm… ráadásul egy olyan hibás mondatom sem lett kijavítva, amire kapásból levontam volna néhány pontot, mert jól összekevergésztem a királyokat… egyértelműen jobb dolgozatot írt, mégis rosszabb jegyet kapott. Miért? Csak arra tudok gondolni, hogy az enyémet valószínűleg később javította a Tanárúr, és már nem olvasta el olyan alaposan, csak ráírta a pontot… vagy nem tudom. Mindegy. Tehát mai teljesítmény egy darab 5-ös…
Árpád kor és egyéb nyalánkságok
A délutánom az Árpád kor jegyében telt, tanulás célzattal megnéztem a Sacra Coronát, ezer éve láttam már, és most jól jött azt hiszem
Legalább az I. Andrástól Szent Lászlóig terjedő időszakot rendesen tudom
A többit is tanulgattam, de azok annyira nem mennek annyira. Főleg az évszámokkal vannak bajok
A magyar dogám sacperkábé 4-es (siettem és elég sok mindent nem írtam le amit kellett volna, pedig tudtam, csak nem volt időm, így inkább minden válaszban összetömörítve próbáltam leírni a lényeget; ezúttal legalább tudom, miért négyes
), a matek meg…. hátöhm… reméljük a legjobbakat ^^” Igazság szerint nagyon rossz lett szerintem.
Még pár doga és hétvégi tervek
Töri dogám ötös lett, mégiscsak ért valamit hogy annyit szenvedtem azzal a “vázlattal” (ojeeee), fizika meg nem tudom, számolgattam én sokmindent, de hogy jó-e…? Hétfőre Anyegin cselekményvázlat (mért érzem úgy hogy nem fogom befejezni…? El sem kezdtem még o.o), két fordításban van meg, van tippje valakinek, hogy kitől kéne? Megaztán német tz, amire szavakat nem ártana erőteljesen a fejembe erőszakolni, mert aligha tudom őket, meg föci doga, azt nagyjából tudom, de sok mindent át kell még néznem… meg… kémia? Na arra nem hiszem hogy sokat fogok tanulni
Aztán ennyi.
Lédiz end dzsentölmenz
Avagy ha nem vigyázunk, és nem alszonk elég mélyen az angolórákon, a végén még olyanok ragadnak ránk, mint a címbeli mondat. Nókomment -.-”
Fél ötre sikerült is hazaérnem (énekórám is volt) és aztán meg tanulhattam töri tz-re, meg fizika dogára. Illetve, jóformán csak az előbbire, ugyanis két és fél órámba telt, mire átnyálaztam a füzetet és írtam egy rövidítést, vázlatot, vagy akármit. Gondoltam ha leírom, könnyeben megjegyzem. Öööö hát nem, csak a kezem törött le, mert ez a “rövidvázlat” 5 oldal lett. A füzetben ami van 9 oldal, tehát még mindig jobb, de akkor is. Aztán kinyitottam a fizika füzetet és azzal a lendülettel be is csuktam. Majd később… vagy beteszem a párnám alá ^^
Egyébirántpedigeredmény: *dobpergés* a magyar projectem, meg a németdogám ötös lett
Azért tudok, nem?
Ésésés reggel lehet sokáig aludniiiiiii
Mostpedig megyek Christine-t olvasni, mert már vagy ezer éve elkezdtem, csak sehogy sem sikerül befejeznem ^^”
Pihenés? Dehogy :)
Az a helyzet, hogy a mai nap igencsak laza volt, jó lezárása a hétnek… (a tegnapi német dogám kettes, mondtam én hogy nem lett jó) …második órára kellett csak menni, de az angol KO-val megint fantasztikus élmény volt; mindegy, legalább tudtunk gyakorolni a matek tz-re, ami következő órában volt… fogalmam sincs hogy hogy sikerült, csomó minden nem jött ki és nem is ellnőriztem a feladatokat, mert arra már nem volt időm, viszont mindegyikke csináltam valamit, tehát remélem legalább részpontokból összegyűjtük valami elfogadható jegyet… a végeredmények tuti nem lettek jók, abban nem is reménykedem. Utána töri, amiből jövő csütörtökön írunk ismét, aztán meg fizika, abból meg szerdán írunk… és abból amit ma vettünk nem értettem szinte semmit… illetve aaaa csónakos példa eljutott az agyamig, meg Danica előadása és Lajka kutya. (Ez úgy tűnik nem a kutyák napja, Lina mesélte, hogy reggel egy kutyust lerugdostak a buszról -.- jófej emberek vannak… -.-) Aztán ebéd, aztán Sárihoz, aztán haza.
Itthon egy “hétvége” felsóhajtással hajítottam a sarokba a táskámat, majd körülpillantva arra jutottam, hogy talán inkább vissza kéne menni a sulib, úgy éreztem magam ugyanis, mintha valami meteor-becsapódás színterén állnék… tehát nekiveselkedtem a konyha és az ebédlő rendberakásának, ami nem volt kis feladat, de legalább ha anyu hazaér, nem azzal kell kezdenie… mondjuk maradt még neki is feladat. Meg beraktam egy mosást (tesóm ruháit szokás szerint a szobájában éktelenkedő irdatlan rendetlenségből kellett kivadásznom mert soha nem méltóztatja a szennyestartóba tenni a ruháit) és eszembe jutott az a szöveg németóráról, meg szegény nőciről, aki egész nap csak robotol… ha én valaha is eljutok addig, hogy lesz valami lakásfélém, tuti szerzek hozzátakarítót is (vagy egy papucsférjet, mert az olcsóbb – hihi
).
A hétvégi tervek pedig (igen, tervek, oké? nem kell kiröhögni, nekem is lehetnek terveim, még ha nem is gyakran szoktak lenni
) holnapra karácsonyi vásárlás, aztán projectkészítés és kötelező olvasmány olvasása… és annyira sokmindenre tudnám használni a szabadidőmet ha lenne! Ez (is) jutott ma eszembe takarítás közben, mikor megálltam a könyvespolcok előtt… annyisok könyvet elolvasnék, most van nálam kettő a könyvtárból, amiből még csak egyet tudtam kiolvasni idő és energia hiányában, ezen kívül a könyvespolcon minden nap valami számomra új könyvre esik a pillantásom, amit szívesen elolvasnék… és kitaláltam a mamáméknak tökjó karácsonyi ajándékot, de azt sem tudom hogy mikor lesz időm elkészíteni… dehát fontossági sorrend ugyebár… először a kötelező olvasmány, meg project. Ha ezen a kettőn túl leszek, akkor tök nyugisan csinálhatok amit csak akarok.
Egy újabb kimerítő nap
Tehát ma is zombifejjel ülök itt és írok… és eszembe jut, hogy tegnap Adri kérdezte hogy én hogyhogy soha nem vagyok álmos… Adri, jó hogy nem látsz most
Érdekes egy fejem van mindesetre, és zúzom szét mégjobban, jó kis Serj Tankian zenével (drága volt oszttársamtól, egyben egyik legkedvesebb barátomtól kaptam a napokban a szólóalbumát és hát igencsak elnyerte a tetszésemet; imádom ennek a hapsinak a hangját)
A mai nap… nosss… első óra ugyebár nem volt, aludhattam kicsit tovább. Viszont volt jó sok más, de alapvetően nem volt valmi megerőltető, a német röpkét mondjuk mellőzhettük volna
Ja, töridoga ötös! (Jeszjeee) Aaaztán… ha csütörtök, akkor éneklés látástól vakulásig: uccsó óránk ének, közvetlenül utána énekkar, aztán meg külön ének óra. És ha ez még nem elég, öttől ma még Oh Happy Day próba is volt, tehát hatra haza is értem, akkor már kissé nyűgösen.
Kaja, és pár szó váltás anyuval, aztán matekfüzet nyitogatás-csukogatás, de alapvetően semmi értelmes… törire is kéne valamit tanulni vagy mi……………………… valszeg csak óra előtt fogok. Éééés már a 13. csokit ettem meg az Adventi naptárból ma este, tehát nemsokára karácsony és szüneeeeet!! Asszem rám fér már
Viszont addig még projekt… ahj… egyre nyomasztóbb ez a határidő…