Még egy nappal kevesebb az életből
A suliban ma nem sok érdemleges történt. Angolunk végre volt, de olyan szinten unalmas, amilyen szerintem rég nem volt… A föci tz-m 5-ös lett, magyar meg kémia pedig alvós órák szokás szerint… Tesin fiú-lány focimeccs, meg utána vegyes ésésés tök ügyes voltaaaam
Lőttem egy gólt is
Holnapra nem sok mindent tanultam eddig, de fiatal még az este…
Más: szilveszteri terveim bojkottálva édesdrága szülők által, tehát most a hangulatom fergeteges, dehát majdcsak lesz valami…
Tehát ma
Ma mindenki igencsak álmos volt… vagy legalábbis annak tűnt… személy szerint félig alvó állapotban töltöttem az időt a suliban, meg aztán itthon is. Angolunk megint nem volt, meg holnap sem lesz, viszont volt két matek, dejónekünk. Fizika doga csúsztatva, meg egy matekdoga beiktatva, elég nagy anyagrészből… Kémián írtunk valami dogafélét, de az enyémet szerencsére nem szedték be – felettébb gyengén sikerült. Tesin meg magasugrás, ami nekem nem jó, mert Ági néni szerint “túl messziről ugrok és olyan messziről senki nem tudná átugrani”. De nem hiszem el hogy csak ekkorát tudok ugrani, tehát következő órán majd próbálkozok még… csak ha meg nagyon közel megyek a léchez, attól félek hogy előbb leverem, mint hogy ugranék… mindegy.
Suli után haza, aztán vissza a zenesuliba Happy Day próbára, amit kiderült hogy jövő hét pénteken elő is kéne adni (persze a fodrásznál is csak akkor van időpont, tehát a hajvágás megint csúszik), aztán újfent haza, már teljesen kipurcanva… és az az igazság, hogy ma semmit nem tanultam… a jószerencsére hagyatkozva várom a holnapot. Jajjj de jó lesz egy órával tovább aludni! Bár nem hiszem hogy így is ki tudom magam pihenni
De próba cseresznye…
És rájöttem hogy mit is kéne az “érzelmi” részbe írni… azt hiszem írhatnék magáról az írásról… talán az ösztönözne, hogy többet és jobbakat írjak… (nem mintha a későbbiekben fontos lenne, soha nem akartam író vagy mi a szösz lenni, de nekem fontos lenne. csak úgy.) Arra még ugyan nem vagyok felkészülve, hogy írásaimat kitegyem ide, de majd idővel talán… első célom talán az kéne hogy legyen, hogy olyat alkossak, ami nekem is tetszik. Mert utálom visszaolvasni amiket írok. Egyszerűen nem tetszenek az írásaim, hiába mondja más hogy jó… múltkorjában megfogalmazdott bennem egy ihlet, amire már régóta várok… majd meglátjuk mi lesz belőle. Ha esetleg sikerül, még az is lehet hogy megosztom itt is…….