Tanulunk, tanulunk…

február 19, 2008 at 9:22 pm (Értelmi) (, , , )

Nos. Holnap fizika tz és kémia rész-tz. Nem is tudom melyik rosszabb. Az a helyzet, hogy hazajöttem, és nekiálltam tanulni, hogy minél előbb végezzek. Aztán elmentem énekre – érdekes volt, Emerita két fogpiszkálót adott, és úgy kellett énekelnem, hogy azokat haraptam, amennyire csak tudtam. Közben szöveget mondani, rekeszre figyelni, nyelv hátul van, orr nyitott… – kissé lefáradtam. Hazaértem és megint nekiugrottam a fizikának… aztán kémia… és ahhoz képest, hogy milyen hosszantartó és fárasztó folyamat volt ez, semmi nyomot nem hagyott. Fél óra múlva már egy betűt sem tudok a rengeteg képletből… tanulság: a reál tárgyú tudásom ugyanolyan gyorsan párolog, mint a dietil éter és az eredménye nem egyenesen arányos a tanulására fordított idővel. És most még nekiugorhatok a németházinak, meg a mateknak (remélem még felelünk holnap abbólis, az tökjólesz), meg át kéne nézni a Himnuszt, mert elvileg tudom, gyakorlatilag meg ciki lenne ha elakadnék mikor holnap kikérdezi a Tanárnő.

Ja, német doga hármas… izé… tudom… a februári eredményeim siralmasak…

Permalink Szólj hozzá

Még pár doga és hétvégi tervek

január 11, 2008 at 5:33 pm (Eredmények, Tervek, Értelmi) (, , )

Töri dogám ötös lett, mégiscsak ért valamit hogy annyit szenvedtem azzal a “vázlattal” (ojeeee), fizika meg nem tudom, számolgattam én sokmindent, de hogy jó-e…? Hétfőre Anyegin cselekményvázlat (mért érzem úgy hogy nem fogom befejezni…? El sem kezdtem még o.o), két fordításban van meg, van tippje valakinek, hogy kitől kéne? Megaztán német tz, amire szavakat nem ártana erőteljesen a fejembe erőszakolni, mert aligha tudom őket, meg föci doga, azt nagyjából tudom, de sok mindent át kell még néznem… meg… kémia? Na arra nem hiszem hogy sokat fogok tanulni :D Aztán ennyi.

Permalink Szólj hozzá

Lédiz end dzsentölmenz

január 10, 2008 at 7:57 pm (Eredmények, Értelmi) (, , , )

Avagy ha nem vigyázunk, és nem alszonk elég mélyen az angolórákon, a végén még olyanok ragadnak ránk, mint a címbeli mondat. Nókomment -.-”

Fél ötre sikerült is hazaérnem (énekórám is volt) és aztán meg tanulhattam töri tz-re, meg fizika dogára. Illetve, jóformán csak az előbbire, ugyanis két és fél órámba telt, mire átnyálaztam a füzetet és írtam egy rövidítést, vázlatot, vagy akármit. Gondoltam ha leírom, könnyeben megjegyzem. Öööö hát nem, csak a kezem törött le, mert ez a “rövidvázlat” 5 oldal lett. A füzetben ami van 9 oldal, tehát még mindig jobb, de akkor is. Aztán kinyitottam a fizika füzetet és azzal a lendülettel be is csuktam. Majd később… vagy beteszem a párnám alá ^^

Egyébirántpedigeredmény: *dobpergés* a magyar projectem, meg a németdogám ötös lett :D Azért tudok, nem? :D

Ésésés reggel lehet sokáig aludniiiiiii :D Mostpedig megyek Christine-t olvasni, mert már vagy ezer éve elkezdtem, csak sehogy sem sikerül befejeznem ^^”

Permalink 2 hozzászólás

Kééééész!

december 19, 2007 at 7:43 pm (Eredmények, Értelmi) (, , )

Igen, kész a projektem!!! Végre :D Ééés, nem is kellett vele éjszakáznom :D Bár, azt hiszem ennyire silány munkát még nem adtam ki a kezeim közül, de az az igazság hogy nincs energiám már többet szenvedni vele… és ha most elkezdeném, akkor sem végeznék vele, mert szívem szerint az egészet átírnám, de ahhoz meg kéne még pár nap. Apum szerint is eléggé összecsaptam :S Eeeeh, mindegy. Törire még nem tanultam, majd most fogok, ha nem alszom el a füzet fölött…

Jaigen, matekdoga 3-mas… nem a legjobb, de nem szívesen írnék javítót, mert félő hogy rosszabb lenne. Tehát jó nekem most ez, legalább túl vagyok ezen a témakörön is, és  idén akkoris tök jól állok matekból :D ……mitisakartam?….  Jajj nem tudom összeszedni a gondolataimat. Nem volt más ma a suliban (azt hiszem)… jade, fizika doga. Öhm, nem tudom hogy sikerült… azt az eredőerőskiszámolósmerőlegesizés feladatot elrontottam, pedig tudtamén … még tegnap leglábbis. Meg a dolgozat után is, persze a lapra rosszul írtam.

És szerintem ez az a pont amikor már nem kéne erőltetnem az értelmes beszámoló-írást, mert ez ma már úgyse fog menni. Még egy kis töri, aztán döglés a tv előtt, kakaóóóóóóó és alvás…. és a mai németes tananyaghoz kapcsolódva neujahrswünsche: Ich beschließe früher zu schlafen. Úgyse fogom betartani….

Permalink Szólj hozzá

Cím :P

december 18, 2007 at 8:22 pm (Eredmények, Értelmi) (, , , )

Izzé… hátazúgyvolt… tehát ma vásároltunk a egy közismert bevásárlóközpontban, ahol találkoztam Zsófival, már jól van, és csütörtökön jöhet suliba is, tehát királyság. Viszont a tanulásig még nem jutottam… öö… midjárt megyek fizikázni, oké… csak gondoltam szólok. Hogy már megint találtam érdekesebb dolgot mint a tanulás (pl egy óóóriási plüss Fülest :D iszonyú édes :D )

Amúgy suliban nem sok érdekes volt, a matekdogám eredméyt nem tudom, annyi bitos hogy négyesnél rosszabb… Jaaa, magyar tz kiosztva, T: 4, NY:5. Meglepő? :D Az is biztos, hogy én ezért ugyanse fogok többet taulni irodalomra. Mindegy is. Aztán megnyertem a Kazinczy-t… hátigen. Örüljünk hogy legalább magyarul beszélni tudok :D Meg közben megszületett az új ülésrend is. Elég gáz hogy nem lehettem ott, mert ez a második pad igencsak elöl van… már a harmadik is elég rossz volt, erre most még egyel előrébb… chö… más azt hiszem nem volt, vagy legalábbis nem fontos most… megyek fizikázni… meg mást… nemtom mit kell még… ahjj… gúd nájt!

Permalink 2 hozzászólás

Pihenés? Dehogy :)

december 14, 2007 at 6:27 pm (Eredmények, Tervek, Értelmi, Érzelmi) (, , , , , , , )

Az a helyzet, hogy a mai nap igencsak laza volt, jó lezárása a hétnek… (a tegnapi német dogám kettes, mondtam én hogy nem lett jó) …második órára kellett csak menni, de az angol KO-val megint fantasztikus élmény volt; mindegy, legalább tudtunk gyakorolni a matek tz-re, ami következő órában volt… fogalmam sincs hogy hogy sikerült, csomó minden nem jött ki és nem is ellnőriztem a feladatokat, mert arra már nem volt időm, viszont mindegyikke csináltam valamit, tehát remélem legalább részpontokból összegyűjtük valami elfogadható jegyet… a végeredmények tuti nem lettek jók, abban nem is reménykedem. Utána töri, amiből jövő csütörtökön írunk ismét, aztán meg fizika, abból meg szerdán írunk… és abból amit ma vettünk nem értettem szinte semmit… illetve aaaa csónakos példa eljutott az agyamig, meg Danica előadása és Lajka kutya. (Ez úgy tűnik nem a kutyák napja, Lina mesélte, hogy reggel egy kutyust lerugdostak a buszról -.- jófej emberek vannak… -.-) Aztán ebéd, aztán Sárihoz, aztán haza.

Itthon egy “hétvége” felsóhajtással hajítottam a sarokba a táskámat, majd körülpillantva arra jutottam, hogy talán inkább vissza kéne menni a sulib, úgy éreztem magam ugyanis, mintha valami meteor-becsapódás színterén állnék… tehát nekiveselkedtem a konyha és az ebédlő rendberakásának, ami nem volt kis feladat, de legalább ha anyu hazaér, nem azzal kell kezdenie… mondjuk maradt még neki is feladat. Meg beraktam egy mosást (tesóm ruháit szokás szerint a szobájában éktelenkedő irdatlan rendetlenségből kellett kivadásznom mert soha nem méltóztatja a szennyestartóba tenni a ruháit) és eszembe jutott az a szöveg németóráról, meg szegény nőciről, aki egész nap csak robotol… ha én valaha is eljutok addig, hogy lesz valami lakásfélém, tuti szerzek hozzátakarítót is (vagy egy papucsférjet, mert az olcsóbb – hihi :D ).

A hétvégi tervek pedig (igen, tervek, oké? nem kell kiröhögni, nekem is lehetnek terveim, még ha nem is gyakran szoktak lenni :P ) holnapra karácsonyi vásárlás, aztán projectkészítés és kötelező olvasmány olvasása… és annyira sokmindenre tudnám használni a szabadidőmet ha lenne! Ez (is) jutott ma eszembe takarítás közben, mikor megálltam a könyvespolcok előtt… annyisok könyvet elolvasnék, most van nálam kettő a könyvtárból, amiből még csak egyet tudtam kiolvasni idő és energia hiányában, ezen kívül a könyvespolcon minden nap valami számomra új könyvre esik a pillantásom, amit szívesen elolvasnék… és kitaláltam a mamáméknak tökjó karácsonyi ajándékot, de azt sem tudom hogy mikor lesz időm elkészíteni… dehát fontossági sorrend ugyebár… először a kötelező olvasmány, meg project. Ha ezen a kettőn túl leszek, akkor tök nyugisan csinálhatok amit csak akarok.

Permalink Szólj hozzá

Beginning

december 11, 2007 at 6:16 pm (Blog, Eredmények, Értelmi) (, , , , )

Úgy tűnik elkezdem… bár vannak fenntartásaim ezzel az e-portfolio dologgal, ha belevágok talán majd meglelem az értelmét… ismerős ez nekem :D A blogolásnak (mint már Linámnak kifejtettem) annyival több értelmét láttam, hogy leírhattam bele a világ dolgairól a véleményemet, meg a személyes problémáimat, itt viszont aligha tehetem meg, mert nem arra való, na meg amúgyis. Milyen az már hogy az egész osztály olvashatná? :D Tehát maradunk szigorúan a témánál, vagyis személyiségfejlődés, tanulás, és egyéb hangzatos szavak.

A szerkesztőt elég viccesnek találom, ahogy helyenként beszúrtak egy-egy magyar szót, a többi viszont angol; gondolom ez a magyar vörzsön. Azt meg egyáltalán nem találtam meg hogy hol lehet belepiszkálni a sablonba (talán nem is lehet?) , tehát egyelőre minden marad így, linkek meg minden csicsa nélkül :D

Igen… öö… tanulás? Megírtuk a magyar témazárót, a tantárggyal szembeni hozzáállásom egyre elkeserítőbb… Anyum azt mondja hogy ilyenek miatt ne adjam fel és hogy csak rajtam múlik hogy mire megyek a magyarral, nem máson… és igaza is van, csak ha az ember lánya a magyarórákat végigunatkozza, a dogára meg nem tanul, mert úgysem kap rá ötöst és már az összes kedvét elvették, akkor felmerül a kérdés: szegény lány miből is fog jövőre fakultációra menni, ha a reál tárgyakhoz enyhén szólva sík, és nem is érdekli túl sok minden a magyaron meg az angolon kívül?
A legutóbbi büntető/nevelő célzatú matekdogát kikaptuk, hármas lett, ami nem baj, mert most úgyis tök jól állok matekból magamhoz képest.
Holnap fizikadoga elvileg… tanultam rá, de kevésnek tűnik az a képlet amit kiírtam, tuti nem csak ennyi volt… Matekra házi kész (khm, többé-kevésbé), németre is… angol meg nem volt, mondjuk azért nem ártott volna tanulnom rá… de még sok idő van amíg ágyba kerülök, ki tudja, addig talán még angolozok is…
Jaaa igen… még egy kötelezőolvasmányunk is van hétfőre, éljen! És ott áll a polcomon két sokkal csalogatóbb könyv, de nem állhatok most neki egyiknek sem, mert ha elkezdeném, nem haladnék azzal, amivel kéne. Fontossági sorrend, aha. Meg még project jövő csütörtökig. Még semmi nincs belőle. Királyvagyok :D

És ezzel azt hiszem megvolt az első bejegyzésem… most kategorizálunk, meg adunk nekije tag-eket aztán megy a nagyvilág szeme elé.

Permalink Szólj hozzá